Felhőkép

ÖNKÉNTESEKET KERESÜNK!

ÖKOVÁROS MAGAZIN

Az oldal megtekintéséhez a Firefox-ot ajánljuk. Ha Internet Explorert használ engedélyezze a felugró ablakban az ActiveX használatát!

Kivonat az Ökováros Alapítvány alapító okiratából

5. A. Az Alapítvány céljai:

1. A természet és az ember kapcsolatának vizsgálata egy korántsem újszerű, de az utóbbi időkben sajnálatos módon háttérbe szorult szemlélet tükrében, egy olyan szemléletében, amely az embert és a természet világát egy harmonikus egyensúlyban látja, és amely szemlélet lassan-lassan enyészett el az évszázadok során, napjainkra pedig végleg eltűnőben van. Eleink számára természetes volt, hogy élőlények, növények, állatok vesznek körül minket, és a természet adta javakkal megfelelően tudtak gazdálkodni. Ezt a fentiekben röviden jellemzett szemléletet szeretnénk minél ismertebbé, népszerűbbé tenni, és kutatásainkat, vizsgálódásainkat is ennek fényében végezni.

2. Mivel városunk egyben szűkebb hazánk is, elsősorban Debrecen példáján keresztül szeretnénk bemutatni a természeti- és emberi környezet kapcsolatának vizsgálatát. Úgy gondoljuk, az adott helyre ahol élünk, nem lenne szabad pusztán lakó- ill. munkahelyként tekintenünk, hiszen kissé jobban odafigyelve környezetünkre, és nyitott szemmel járva sok olyasmit is fölfedezhetünk, ami színesebbé, élettel telibbé teheti a hétköznapjaikat.

3. A városban élő ember is fölfedezheti a természet szépségeit, többek között erre is szeretnénk felhívni a figyelmet. Biztosak vagyunk abban, hogy így könnyebben elérhető lenne a manapság oly sokat hangoztatott környezettudatos gondolkozás. Korunk technicizált és globalizált világában úgy tűnik, újra meg kell tanulnunk a természettel, az állatokkal és növényekkel együtt élni, és nem úgy tekinteni rájuk, mint akik el akarják venni az életterünket. (Ez sokkal inkább jellemző ránk.) Nyilvánvaló, hogy az idő nem fordítható vissza, nem élhetünk úgy, mint régebbi korok emberei, de valamiféle egyensúly megtalálása egyre sürgetőbbé válik, nemcsak a mi generációnk, hanem az eljövendő nemzedékek számára is. Ezért tartjuk kitűzött feladatunknak az ismeretterjesztést ill., érdekes kutatási témák keresését, eredményeik bemutatását.

4. A fentiekhez szorosan kapcsolódik az az elképzelésünk is, hogy felkutassuk Debrecen múltját, és nem csupán történeti szempontból, hanem szemügyre véve a korábbi gazdálkodási tevékenységeket, kézművességet, az egykori - és ma jobbára csak utcanevekben fennmaradt - kertségek jelentőségét, az építészeti megoldásokat, és minden olyasmit, ami a város „életviteléhez” tartozott, és jó példája az ember és természet összhangjának.

5. Szeretnénk hozzájárulni a városban megjelenő állatok védelméhez is, a róluk alkotott, sokszor negatív kép átformálásához is, mivel gyakran haszontalan, sőt egyenesen kártékony lényeknek tekintik őket, ami korántsem minden esetben igaz. Talán, ha az emberek jobban megismernék őket, kevésbé tűnnének károsaknak, vagy félelmetesnek, és jobban tudnák azt is, mit tegyenek, ha éppen találkoznak velük.

6. Napjainkban sokat hangoztatott, és vitathatatlanul fontos téma egy város életében az építkezések és térkialakítások kapcsán a zöldterületek, zöldfelületek meghagyása, növelése, vagy kialakítása. Szabadtéri parkok, közparkok kialakítását, városi üres telkek ember- és természetközpontúbb átalakítását mi is nagyon fontosnak tartjuk, ezekhez ötletekkel, vagy egyéb eszközökkel járulunk hozzá.

5. B. Az Alapítvány tevékenysége, a célok megvalósítása

1. Településökológiai vizsgálatok végzése, a természeti- és épített környezet kapcsolatának, ezek egymásra való hatásának tanulmányozása. Ennek kapcsán a városban megjelenő növények és állatok állományainak felmérése, megjelenésük konkrét feltérképezése. (Régóta üresen álló belvárosi házak, padlások, felhagyott üres telkek, beépítésre váró területek, új építmények stb.)

2. A városokban korábban is jelen lévő, vagy életterük beszűkülése miatt az utóbbi időkben megjelent állatok (galamb, veréb, rigó, denevér, nyest stb.) elterjedésének, életmódjának, vizsgálata. Ezen kutatási eredmények segíthetnek a megismerésükben, és a velük való együttélés feltételeinek megteremtésében.

3. A növények, állatok városi életmódhoz való alkalmazkodása, ennek kutatása, ill. bemutatása konkrét fajokon, élőlény-együtteseken keresztül. Védett növény- és állatfajok regisztrálása, ezekről nyilvántartás készítése. A városi klímát, szennyezettséget jól tűrő, az épített környezet díszítésére, egyhangúságának megtörésére alkalmas növények (fák, cserjék, lágyszárúak) bemutatása, tekintettel hazai, honos fajokra, és dísznövényekre egyaránt. Ezek vizsgálata, kísérletek végzése.

4. Zöldterületek, zöldfelületek felmérése, üres területek felhasználására javaslatok tevése, tervek készítése. Ezen területek meghagyása és növényekkel való betelepítése, vagy legalábbis kisebb mértékű beépítése ugyanis életminőséget javító; a városban élő emberek számára pihenésre, feltöltődésre ad lehetőséget. Mindemellett pedig kedvezően befolyásolja a városi klímát, hiszen csökkenti a hőmérsékletet, és a szennyező anyagok koncentrációját.

5. A fentiekhez szorosan kapcsolódik korábbi korok tájgazdálkodásának, építészetének, térkialakításának tanulmányozása, a régi Debrecennek és környékének felkutatása. Ezeken keresztül bemutatható a természeti javak, nyersanyagok, ill. az energia felhasználásának egy gazdaságosabb, kíméletesebb és a maitól jóval eltérőbb módja.

6. Debrecen vízföldrajzának, talajának, klimatológiájának kutatása. Levegő- és vízminőség vizsgálat, a Tócó-patak évenkénti biológiai vízminősítése.

7. Tanulmányok készítése a megújuló energiaforrások debreceni alkalmazásának lehetőségeiről (földhőszivattyú, napkollektorok, biogáz- és bioüzemanyag-termelés, geotermikus energia stb.). Gazdasági jelentőségük, hasznosításukból származó megtakarítások felmérése.

8. A környező kurgánok tanulmányozása, növényállományuk felmérése. Ezek az ősi temetkezési helyek régészeti–történelmi értékük mellett növénytani jelentőséggel is bírnak, mivel rajtuk olyan növénytakaró maradt meg, amely a környező részekről már régen eltűnt, hiszen a területeket művelésbe vonták.

9. Környezetvédelmi feladatok ellátása, figyelemfelhívás a környezettudatos gondolkozásra. Illegális hulladéklerakás figyelése, felmérése, ill. jelentése. Környező biogazdálkodás felmérése, termékeik bemutatása. Biogazdálkodással, biotermékekkel kapcsolatos felvilágosítás.

10. Ismeretterjesztés, kiadványok, fotók, reprezentációs anyagok ill. honlap szerkesztése, nyilvános fórumokon való megjelenés, programok, konferenciák, öko-táborok szervezése. Egészségnevelés és a jövő generációinak felkészítése a környezeti problémák adta kihívásokra. Európai Uniós pályázatokban való részvétel.

11. Együttműködés más (állami és civil) szervezetekkel, ismeretterjesztő, természetvédő mozgalmakhoz, programokhoz való csatlakozás, kapcsolattartás iskolákkal, ill. erdei- és ökoiskolákkal. Különböző, lakosságnak szóló programok meghirdetése. Parlagfű-mentesítés.

12. Természet- és környezetvédelemhez kapcsolódó idegenforgalmi, gasztronómiai tevékenység.

13. A fenti pontokhoz kapcsolódó szolgáltatások.

6. Az Alapítvány jellege, közhasznú jogállása:

6.1 Az Alapítvány a bírósági nyilvántartásba vételt és a közhasznú jogállás megszerzését követően az 1997. évi CLVI. törvény 26. §-ának c pontjában felsorolt alábbi közhasznú tevékenységeket végzi: 1. tudományos tevékenység, kutatás, 2. nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, 3. kulturális tevékenység, 4. kulturális örökség megóvása, 5. természetvédelem, állatvédelem, 6. környezetvédelem, 7. közhasznú szervezetek számára biztosított - csak közhasznú szervezetek által igénybe vehető - szolgáltatások.