
Az oldal megtekintéséhez a Firefox-ot ajánljuk. Ha Internet Explorert használ engedélyezze a felugró ablakban az ActiveX használatát!
A mondás igaz, de az is igaz, hogy jóból is megárt a sok…vagy hogy is szól a „bölcselet” ? Jól jönne már pár nap vidám napsütéssel! Az kétségtelen, hogy az év ötödik hónapja mindig lenyűgöz bennünket erőteljes virágpompájával. Ha nem csak az eső esik, hanem a nap is kisüt, azonnal kinyílnak a duzzadt bimbók. A pünkösdi szegfű már napok óta ontja illatát, hasonlóképpen a pünkösdi rózsa. A klemátiszok is virágban állnak és az íriszek egymás után nyitják ki finoman erezett virágaikat. A fagyos szentek ideje lassan lejár és eljön az ideje annak, hogy a korábban megálmodott nyári virágágyásokat benépesítsük egynyári virágokkal és földbe tegyük azokat az évelőket, amik eddig nem voltak kertünk lakói. Nekem korábban nagy gondot okozott az árnyékos zugok betelepítése. Ma már látom, hogy az ibolyák és az árnyékliliomok kiválóan ellátják a talajtakarást a selyemakácfa alatt és a lehulló leveleket, szirmokat is „elnyelik” hatalmas levélcsokrukkal. Hálás vagyok a gyöngyvirágaimnak is, hogy olyan gyorsan foglaltak el nagy felületet ott, ahol más nem élne meg. Másik nagy kedvencem a podagrafű, mely ugyancsak gyorsan szaporodik és szép világos leveleivel barátságosabbá teszi a sötét sarkokat. Azt is meg kell persze tanulnunk, hogyan lehet ezeket a növényeket egymás mellett nevelni: időnként kíméletlenül meg kell húznunk a határokat, vagyis gazdát kell keresnünk túlszaporodott növényeinknek. Érdemes ilyenkor iskolákat, óvodákat felkeresni és felajánlani nekik szeretett növényeinket. Így mindhárom fél jól jár: nem kell kidobnunk kedvenceinket,- a közintézményeknek úgyse telik ilyesmire - a növények pedig új embereknek jelenthetnek örömet. Sokszor az intézmények gyerekeinek először adatik meg, hogy maguk ültessenek el növényeket és ápolják, gyomlálják környezetüket. Ezek a fiatalok így más szemmel, nagyobb figyelemmel fordulnak majd környezetük felé. A tenni akarás ott van a gyerekeinkben, csak segíteni kell nekik, hogy legyen alkalmuk a „jót tenni”.