Az oldal megtekintéséhez a Firefox-ot ajánljuk. Ha Internet Explorert használ engedélyezze a felugró ablakban az ActiveX használatát!
Az idei év választottja az igen mutatós, szép formájú ezüsthárs, amely Délkelet–Európából ill. Kis–Ázsiából származik, és őshonos a Kárpát–medencében is. Minthogy őshonos hársfajunk, magyar hársként is említik; a hárs név még az ősi, finnugor nyelvből ered, oklevelekben már a XI. századtól előfordul a „hás”, „hásfa” elnevezés. Magasra növő, szabályos alakú fa, jól tűri a szennyezett levegőt és a szárazságot, ezért szívesen ültetik városok parkjaiba. Nevét az ezüsthárs onnan kapta, hogy forró nyári napokon leveleit szinte függőlegesen tartja, vagy ezüstfehér, apró csillagszőrökkel borított fonákjukat egyenest a Nap felé fordítja, így ezüstösen csillogónak látszik a lombozat. Ezzel a növény a párolgást csökkenti, ugyanakkor rendkívül szép látványt nyújt, és különösen szembetűnő, ha erdőben sétálva pillantjuk meg, ahol egész regimentek sorakoznak belőlük, és mindnyájan ezüstösen csillognak. Szárított virágzatát ugyan teakészítésre nem ajánlják, mert a felleveleket is apró csillagszőrök borítják és ezek allergiát okozhatnak, ugyanakkor az ezüsthárs méze talán még a kis– és nagylevelű hárs mézénél is finomabb. Egyik legszebb hazai példányát a szelestei kastélyparkban találták, elszaporították, és ma már világszerte ismert „Szeleste” néven. A Somogy megyei Szőkedencs temetőjében egy közel hétszáz éves ezüsthárs áll, amely 1100cm–es körméretével a számon tartott legtermetesebb hársfa Magyarországon, és valószínűleg a legidősebb is.
Szőkedencs nevezetessége, mely fölött századok múltak már el…
"A szőkedencsi hárs az általam látott fák közül a legimpresszívebb. Időtlenség árad belőle." (Lukács Róbert)
Képek forrása: Wikipedia, Totoro blogja
